Előszó
Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt Érdeklődőket, hogy az autoőr. hu internetes oldal nem folytat kereskedelmi tevékenységet, nem nevez meg cégeket, megoldásokat sem pro, sem kontra alapon és nem helyez előnybe senkit más, mások hátrányára. Azonban felhívjuk a figyelmet az olyan égbekiáltó félrevezetésekre, megtévesztésekre, amiknek semmi közük a hatékony, valós védelemhez. Bizony ezen a területen is vannak olyan cégek, akik kihasználva az emberi jóindulatot, hiszékenységet, fél, illetve látszat megoldásokkal próbálkoznak anyagi haszonra szert tenni. Ha Önnél bármelyik cég és annak megoldása pozitív értelemben előtérbe kerül, vagy akár éppen fordítva, negatív értelemben a háttérbe szorul, az kizárólag az adott cég/cégek áldásos, dicséretes, vagy éppen magtévesztő, félrevezető, hazug tevékenységének köszönhető. Célunk nem más, mint az alapvető információk megadása a gépjárművédelemről is. Azonban a döntést mindenkinek saját magának kell meghoznia, hogy mely céget és megoldást választja, amennyiben választ.
Kérem, hogy gondolkodjon el azon, hogy miért is akar Ön gépjárművédelmet a gépjárművébe és attól mit vár el? Ha erre meg van az egyértelmű válasz, akkor lehet tovább lépni. A válasz pedig egyszerű. Azért akar Ön is gépjárművédelmet, hogy ne lehessen a gépjárművét egészében ellopni, illetve abból ne lehessen semmilyen alkatrészt sem az utastérből, sem a motortérből kiszerelve ellopni.
Ezek után jönnek a további kérdések.
Kérdéseire általunk minden részletre kiterjedően, kendőzetlenül, tabuk nélkül, kielégítő választ kap. Akkor is így cselekszünk, ha ezzel bizonyos körök, cégek érdekei sérülnek. Meglátásunk, hogy amikor baj van, akkor sok esetben a kárvallott autós egyedül marad a bajban, mert őt csupán egy fejős tehénnek nézik, akinek csak a pénzére van szükség. Ha meg pórul járt, az senkit sem érdekel.
Bízunk abban, hogy az oldalunkon megtalálható tényekkel és információkkal a segítségére tudunk lenni az autós társadalom tagjainak, ezáltal segítve a helyes döntés meghozatalában annak érdekében, hogy egyetlen autós társunk se váljon áldozatává szélhámos, hozzá nem értő, csaló emberek, cégek, vagy az autótolvajok próbálkozásainak.

- Ezt hogyan tudom megvalósítani, milyen módon lehetséges számomra hatékony gépjárművédelmet kialakítani?
- Mi az, amit ennek megfelelően elengedhetetlenül szükséges alkalmaznom?
- Ki és milyen módon vállal felelősséget abban az esetben, ha még is ellopnák a gépkocsimat?
- Mik azok a hangzatos ígéretek, amikkel rászedhető vagyok?
- Ennek megfelelően mely cégek és megoldások azok, akik a portékájukkal inkább megtévesztenek, mintsem gépjárművédelmet kapnék?